Eső a tetőn
Éjjel kezdett el esni, és a padlástérben ez nem zaj, hanem társaság. A cserepeken először csak koppan, aztán összeáll belőle valami egyenletes, öreg hang, ami nem kér semmit.
Fekszem a sötétben, és arra gondolok, hogy ezt a hangot pontosan így hallgatta valaki száz éve is, ugyanebben a házban, ugyanebben a testhelyzetben, ugyanezzel a meg nem fogalmazott megkönnyebbüléssel.
Reggelre elállt. A ház olyan üres lett tőle, mintha elment volna egy vendég.