Gézu összes

1. nap

Ott vagy mindenhol.

Nem mondom, hogy már nincsenek könnyeim, mert nem igaz. De tudom, hogy sírni könnyek nélkül is lehet. A mellemből ilyenkor az a szokatlanul tiszta levegő áramlik ki, amit egyébként csak egy kiadós, könnyes síráskor érez az ember. Soha máskor. És az orrom is sokkal több illatot azonosít, pedig ugyanaz a szoba, ugyanaz az évszak, ugyanazok a mosott ruhák, a reggeli kávém ittmaradt párája is ugyanaz. Mintha volna valamilyen, érzelmi nemesgáz, ami kizárólag szakításos állapotoknál jelenik meg.

Korán keltem. Már napok óta korán kelek. Nagyon korán. Felkelek, és feltűnik, hogy a takaróm csak úgy ott van. Elsimítom. A törölközőt beszedem a szárítóról. Összehajtás helyett befordítom a két oldalát és felcsavarom henger formájúra. Ahogy nálad láttam. Töltök egy pohár vizet, beveszem a vérnyomáscsökkentőket, ott vannak a dobozban kiporciózva, közvetlenül a huszonharmadik rózsaszínű léggömböd alatt. Az asztalon a töltőtollam, be kellene fejezni az elkezdett leveledet, amit már nem küldök el, mert megígértem, hogy így lesz. De megírom, mert azt meg magamnak ígértem meg. Le kell majd cserélni a telefonomon a háttérképet, bár csak én tudom, hogy te vagy rajta. Hagyom.

Letörlöm a vízcseppeket a mosogatóról.

***

2. nap

Ott vagy mindenhol.

A fogkefém, amit tőled kaptam, még nedves. A tiéd bontatlan. Ismét sikerült korán ébrednem, még a rigók sincsenek fenn. Legalább nem fázom, bő egy hete először. A méhecskés takaród van rajtam.

Álmomban lányom született. Nem te voltál az anyja, nem is Em vagy bármelyik exem, és valahogy én sem voltam igazán az apja. Valami genetikai vizsgálat végén ott állt a papíron, hogy a neve Kun Katalin, amiből tudtam, hogy az enyém. Álmomban nem A Rippl-Rónai Ödön Élettörténetét Felolvasó volt a vezetéknevem.

Két hónap, csaknem ennyi ideje minden nap volt valami érintés köztünk. Egy szemkontaktus, egy szeretkezés, egy szakítás, egy rántott hús megkóstolása, belenyúlsz a kormányba, lefényképezkedünk a kirakatban, belém harapsz, léggömböket fújok neked, a kiskutyád felváltva nyalogatja az arcunkat, váltunk párszavas üzenetet, átvirrasztjuk az egész éjjelt... Ma először telt el egy teljes huszonnégy óra úgy, hogy nem kapcsolódtunk egymáshoz egyik klasszikus dimenzióban sem. A képzetes síkokban persze biztosan, és lehet, hogy ott már az idők kezdete óta, és most csak tréfálkozunk mindketten a porhüvelyeinkkel.

El kellett volna hoznom a törölköződet.

***

3. nap

Ott vagy mindenhol.

És rosszul gondoltam ezt az ötven-hatvan napot, vagy mennyit, tegnap... Hiszen küldtél egy szívecskét a fiam szülinapjára. Lehet, fel is hívtad, nem mondta. Mert... Mindegy. Nem mondta. Ergo a tegnapi nap nem ér, volt benne egy atomnyi kommunikáció. Egy kibaszott szívecske.

Ma viszont nem lesz. Tényleg. Mert ma rajtam múlik. Mert ugyan láttam, hogy annak a francia csajnak a koncertjén vagy, és feltettél valami fényképet, de mintha nem is láttam volna. És az élő adásodat se néztem. Mert veled akarnék lenni. És te nem akarsz. Akkor nem.

Volt egy Tinder match-om. Vagyis van. Ő is ott van a koncerten. Lehet, egymás mellett álltok.

Azon gondolkodtam, hogyha megjelentél volna ma egy cigány nászmenetben, miközben itt főzök a táborban, és a vajda megkérdezte volna, hogy na akkor szép öcsém, ez itt van és akkor elveszed-e? Akkor letettem volna a fakanalat, főzze meg a vacsorát, aki akarja, nekem ma meg kell nősülni. És mentem volna el, valami lovon, gatyában, zsíros kézzel. De nem jöttél.

***

4. nap

Ott vagy mindenhol.

Ezt itt még tegnap elkezdtem, mert feltűnt valami. Megváltoztál. Vagy nem... Talán mindig is ilyen voltál. Mint azon a képen, a színpad előtt. Ahogyan én ritkán láttalak. Nekem nem ez az arc van meg. Ami mellett - és a franc essen bele, sőt, valami vastagabbat kellene írni, mondjuk olyat, hogy bassza meg, vagy a kurva picsába, vagy a fasz tudja, mit - egyszerűen elmennék. Ami sosem volt az enyém. Nekem a másik arc van meg. Amelyik glóriában ragyogott az első pillanattól, ahogy megláttam, amikor odavetette, hogy huszonkettő a kedvenc száma, meg még azt, hogy rövid a nadrágom. Huszonkétszer fényesebb tekintettel, mint bárkié volt az utcán, huszonkétszer bájosabb mosollyal, huszonkétszer több bármimással. Ami megér egy parfümillatú levelet. Igen, be fogom fejezni. Mondjuk hétfőn. Aztán nem adom fel.

***

5. nap

Ott vagy mindenhol.

Próbáltam, hidd el, próbáltam csendes maradni egész nap. Aztán megláttam egy fényképedet, a szeretett arccal, finom vonásokkal, halvány mosollyal. Száz után már nem számoltam, hányszor néztem meg a képet. És akkor megtörtént. Elküldtem a szívecskét.

***

6. nap

Ott vagy mindenhol.

Sikerült kiböjtölnöm az első, kontakt nélküli napot. A gondolat, meg ez a napló nem számít. Nagy volt persze a kísértés, mikor láttam, hogy élő adásba kapcsolsz a koncerten, de talán pont nem hiányzott onnan, hogy a nevem megjelenjen a nézők közt. Ha meg más miatt mégis beugrott, úgy még jobb.

Hetvennyolcan nézték meg a videót.

Ott kellett volna lennem. Veled. Nem tudok franciául, de valahogy minden franciául elénekelt sanzon nekem olyan töltésű, mintha a reménytelen, reményteli szerelmekről szólna.

Későn ért véget a koncert, messze is volt, hazavezethettem volna, miközben a méhecskés takaróba bújva aludtál volna mellettem.

Hetvenkilenc.

Megnéztem a másik adást is. Többször kellett nekikezdenem. Az elején ugyanis hallatszik a hangod. Hallatszik a hangod.

***

7. nap

Ott vagy mindenhol.

Három napig nem repültem. Valami nagyon bennem volt egész nap, mantraként zsorváltam: vajon gondolsz-e rám? Vagy temetsz folyamatosan mindent belőlem, akár csak a nemgondolással, vagy egyéb hárítással vagy bármi mással? A mélységeinket milyen hamar tudod betemetni? Mekkorát és hogyan tudsz temetni, ha ezek igazi mélységek voltak? Igazi...

Ki sem látok innen.

***

8. nap

Ott vagy mindenhol.

Megszagoltam egy marék szilvaparadicsomot. És eszembe jutott a piac, ahol paradicsomot vettünk, előtte megszagolva azt is, meg minden mást is, utána meg egy egész tubus mustárt reggeliztünk azzal a kövér sült hússal, Laci bácsinál. Minden illat. Máshogy kezdem el az ételeimet is elkészíteni.

Legalább féltucat társkereső profilt ajánlott a Tinder Kaposvárról. Valamit megneszelhettek. De a tiédet nem ajánlja. Talán már láttál és elhúztál balra. Nyelvnyújtós szmájli. Mert cseszdmeges nincs. Ha meg volna, pont nem használnám.

Madárlátta levélpapírok és borítékok mellettem. Elvittem őket a táborba, hogy majd ott teleírom mindet. Aztán üresen visszahoztam.

***

9. nap

Ott vagy mindenhol.

Meg foglak csalni. Így mondanák. Mindenki. Csak te nem. És minden más nőt meg fogok csalni. Veled. Ezt viszont senki nem mondaná így. Mert belekeveredek majd rövidebb-hosszabb kalandokba, amikről legfeljebb én tudom, hogy kalandok lesznek. Nem is tudom, miért csinálom. Dehogynem. Ha nem tátom el a számat, nem fog beleesni a sült galamb. Aki nem keres, nem talál. Baromságok. Pótcselekvés. Fájdalomcsillapítás. Veled fogok moziba menni. Múzeumba. Koncertre. Rántott húst enni. Majd rendelek mellé nyolc adag káposztát. És duplatöltelékes palacsintát. És fel fognak jönni hozzám. Nézni fogom a szemüket és téged foglak látni. Érezni fogom a kezüket. Beszívom az illatukat. A te kezed. A te illatod. De nem kaphatják meg a törölköződet. És a méhecskés takaródat sem.

***

10. nap

Ott vagy mindenhol.

Nem csaltalak meg. Még nem.

Nem csábítottál el és nem estem bűnbe. Ezt annyiszor megpróbáltam elmondani... Sablonos szavakat használtam, átgondolatlanul és szinte azonnal tudtam, hogy ezek nem voltak megfelelőek, nagyon nem. Én, aki utálja a sablonokat... Nevetnem kell magamon. Ha egyetlen dolog lenne, amire lehetőséget kapnék, hogy meg ne történtté tegyem, ezt a fél percet, ezt törölném. És még alkudnék egyre.

Nem csábítottál el és nem estem bűnbe. Bevonzottál, én pedig átadtam magam teljesen, feltétlen bizalommal, egy végtelen pillanatban.

Rég volt, viszonylag, hogy őszintén örültem valaminek. A tegnapi örömödnek, a névnaposnak... Annak nagyon tudtam örülni.

***

11. nap

Ott vagy mindenhol.

Én nem vagyok ott mindenhol. Például ott, ahol tangózni kellene. Vagy grillrácsot sikálni.

A névnapos levelem végén nagyon furcsa volt olvasni a homéroszi nevem. A Rippl-Rónai Ödön Élettörténetét Felolvasó... Azt érzem, ez a nevem lassan elveszíti a töltését, így, hogy önmagában zizeg. És ha már belebonyolódok ebbe a képbe, legyen teljes: csak egy, speciális töltővel működik. És ez most nincs nálam.

***

12. nap

Ott vagy mindenhol.

Az egyik legmaradandóbb, úgy mondom, eddig, amikor szemre nem is voltál ott. De jobban ott voltál, mint bármikor. Postára mentél, talán, én a grillt szereltem. És hazajöttél. És hallottam, hogy hazajösz, vártam, hogy köszönünk, hogy elmondod a bármit, és köszöntél, és odajöttél, megcsókoltál, és elmondtad a bármit, hoztál vizet, ittál te is, együtt raktuk össze a végét. Aztán elvittük a kartonokat, megpróbáltuk kiegyensúlyozni a tűzhelyet, eltüzeltünk néhány ágat, kihúztad a szálkát az ujjadból, leöntöttelek vízzel, áttetszővé lett az egyszál inged, málnát szedtünk és nekem adtad, amit szedtél és befelé jövet megvártad, hogy utolérjelek és átöleljelek.

***

13. nap

Ott vagy mindenhol.

De tényleg. Ma a fürdőszoba szekrényben megtaláltam a pléh gyűrűdet. Csak arra tudok gondolni, hogy a tiéd, ki másé volna, TopJoy karika. Elkeserítő felismerés volt. Egyáltalán az, hogy levetted. Az meg különösen, hogy tudom, mikor. És az sem nyugtat, hogy talán mégsem a tiéd. Ki másé volna?

Felhúztam, pont ráfér a kisujjamra. Metróztam, villamosoztam, egy időre ki is esett a figyelmemből, hogy gyűrű van rajtam. Aztán egyszer csak odakoccant valahová és a kezdeti keserűség újból elárasztott.

***

14. nap

Ott vagy mindenhol.

Úton lenni veled, mindegy, hogy merre, csak ott és abban együtt lenni... Jó. Észrevenni a városban, hogy megint nem arrafelé tartunk, amerre menni kellene, vagy csak úgy autózni, beszívva a Zselic-illatot... Hagyni, hogy a nyitott gépben a nap égesse a bőrünket, kócolja a szél a hajunkat, áthajtani éjjel a sorompó mellett, félig felborulva, közben hallgatva a mi dalunkat... Hirtelen ötletből elmenni a hetedik faluba ebédelni, majd ott ragadni a fűben, egymás mellé feküdni a hálózsákon... Jószagú csendben.

***

15. nap

Ott vagy mindenhol.

Az emberek figyelnek. Nem túl sokan, de eddig még ezt sem vettem észre. Akkor tűnt fel, amikor elkezdtem én is figyelni őket. Elkezdtem odafigyelni rájuk. Amikor egyes szenzorjaim megerősödtek és megjelentek olyanok, amikről nem is tudtam, hogy léteznek, akkor vettem észre, hogy vannak, akik odafigyelnek rám. És ez öngerjesztővé vált. Egyre többet, egyre jobban figyelek. És azt is észreveszem, hogy sokan nem tudják dekódolni a figyelmemet, indokolatlan kedvességként élik meg. Pedig ennek csak természetes dolognak kellene lennie.

Nem tudatosan szeretnék kedves ember lenni. Hanem csak egyszerűen. Másokra odafigyelve, de nem az odafigyelésre figyelve.

***

16. nap

Ott vagy mindenhol.

Rossz kép lesz, de valamiért ez rajzolódott meg. Olyan, mintha te volnál a csónakban, én szedném a gyöngykagylókat és innám a levegőt, amit juttatsz. És egyszer csak kevesebbnek érzem. Egyre kevesebbnek. Még dönthetnék, hogy beleszívok egy nagyobbat és felúszom, de csábít már az is, hogy elvágjam a csövet és elússzak, amíg tart a tüdőmben a maradék oxigén. A vízen keresztül elmosódva látom az arcod. Meg néha már nem, hullámzik, a csónak oldala el-eltakar. Elússzak? Felússzak? Elússzak? Felússzak? Mondtam, hogy rossz lesz. Majd kialszom.

***

17. nap

Ott vagy mindenhol.

Akármerre nézek. Akármire. Nem kellene néznem semerre. Nem kellene néznem semmire. Senkire. Ha mindenről te jutsz eszembe, akkor valójában te vagy a mindenség. Elég, ha ettől a pillanattól kezdve csak a végtelent nézem. Nem fog hiányozni semmi.

***

18. nap

Ott vagy mindenhol.

Én pedig meg fogok őrülni. Tegnap figyeltem, ahogy egy nő a haját igazgatja. Hasonló volt a tiédhez. A mozdulatai is. Eközben nem mertem belenézni az arcába, mert amíg a kezét, meg a haját néztem, addig téged láttalak. Így, hogy nem néztem meg az arcát, akár te is lehettél.

***

19. nap

Ott vagy mindenhol.

Tudod, min tűnődtem el? Azon, hogy vajon mikor jön el a nap, amikor nem leszel ott, mindenhol. Vagy amikor nem leszel már ott sehol. És ha eközben észreveszem, hogy mégis ott vagy valahol, akkor a hiányod hiánya mennyire fog fájni? És e pillanattól kezdve meddig leszel ismét mindenhol ott?

***

20. nap

Ott vagy mindenhol.

Nem akarom ezt. Nem akarom. Nem akartam így. Nem. Majd elengedem. Persze. Erős vagyok, mit nekem?! Haha. A csúcsra értem. Innen hova tovább? Sokszor feljuthatok ide, de itt fenn nem lesz más. Nem lesz szebb.

Kidobtam ma a kulcskarikámon hordott kupakokat, bennük a nekem szóló üzenetekkel. Mindet. Volt, amikor azt mondtam volna, hogy hazudtak, de már nem merek rá megesküdni. Sőt. Meglehet, végig én hazudtam magamnak. Az, hogy hordtam a karikán a kupakokat, az is hazugság volt. Egy karikát tartottam csak meg, amit rövid ideig az ujjadon hordtál. Az elfér a kiskutyám tizensok éves nyakörve mellett. Ma még tudom, hogy rajta van, egyszer csak már nem fogom tudni, hogy rajta van, majd ha matatok valamikor a kulcscsomón, újból meglátom, és akkor majd elönti a lelkem valami. Még nem tudom, mi.

ADDEEKLLMMNNOOÓR... Azt hittem, álmomból felébredve is emlékezni fogok a megfejtésre, de öt perc alatt már nem tudtam kirakni. Megérkeztem.

***

21. nap

Ott vagy mindenhol.

Valahogy úgy tudtam ezt az egészet elképzelni, mint egy görbét és az aszimptotáját. Ahogy közelednek egymáshoz, miközben a távolság köztük soha nem nő. Nem most kellett találkoznunk. Talán száz év múlva. Vagy ezer. Amikor a köztünk lévő távolság már az elején sokkal kisebb. Ha így nézem, nincs veszve semmi. Érzem. Hiszem. Szeretném hinni, hogy te is.

„Ostoba voltam. ... Kérlek, ne haragudjál rám. Próbálj meg boldog lenni.”

***

22. nap

Elengedlek. Szeretlek.